Sokan beszélnek test-lélek-szellem egységéről. Én is. Van, aki azt mondja, a lélek fejlődni jön.
Van, aki azt, hogy a lélek nem fejlődik, mert a léleknek nincs hova fejlődnie, a lélek örök. Sok
féle nézet, sok féle filozófia. Ki tudja, melyik igaz?! Lehet, hogy mindegyik. És lehet, hogy egyik
sem. Én csak azt tudom, hogy van bennem valami, ami végtelen. Ami együttérzőn mosolyog az
emberi drámákon. És ami tudja, hogy ez az élet, ez a testetöltés a lét körforgatagában annyi,
mint egy homokszem a Szaharában.

Mostanában kering a neten egy kép, amin a galaxis van, és egy pont jelöli, milyen aprók
vagyunk mi. De mi van, ha nem mi vagyunk a galaxisban, hanem a galaxis van bennünk?!
Ilyen és hasonló elmélyüléseket hozott nekem, bennem 2,5 nap tánc. Persze ezek a merengések
nem újak számomra. Időről időre előbukkannak bennem. Csak most valahogy mélyebbről
jöttek, és mélyebbre mentek.

Ha az a valami ott bennünk, az igaz önvalónk végtelen és halhatatlan, miért drámázunk ennyit?
Miért bántjuk magunkat újra és újra? Miért teszünk mindent olyan nagyon jelentőségtelivé?
Miért hordozunk sérelmeket, fájdalmakat, traumákat akár életeken keresztül? És fejlődni
valóban csak nehézségek árán lehet?

A világban egyensúly van, rend van, még ha káosznak is tűnik. Mégis sokszor oly
igazságtalannak érezzük.

A leghangosabb üzenet a hétvégéről magamtól magamnak, – Ne vedd olyan komolyan! Semmit
se vegyél olyan komolyan! Még magadat sem!

Az őseink tudtak valamit. Valamit, aminek a szikrája ott van bennünk. Ők kiénekelték,
kitáncolták az örömüket és a bánatukat. És nem mellesleg kapcsolódtak a természettel. Élőként,
társként tisztelték Földanyát.

165 táncoló ember egy térben. Egy olyan térben, ahova nem fért be ítélet. Viszont befért az igaz.
Volt helye sírásnak és nevetésnek, éneknek és kiáltásnak, örömnek és fájdalomnak. És
leginkább helye volt egy olyan meghívásnak, ami arra invitált, hogy más emberként lépj ki a
térből a harmadik nap végén, mint ahogy beléptél az első napon. Hagyd meghalni, aminek meg
kell halnia, hogy aztán főnixként szárnyalj tovább.

A táncos bennem? Egyszerre érez sok-sok mindent. Egy biztos, él. Él. És bármi is érte eddig,
valami csodás módon még mindig hisz, bízik, és szeret. De már elsősorban nem kifelé, hanem
befelé.

Földanya megtart. A szív vezet. Az út áldott. Ha azt éled, aki ott legbelül vagy.

2025.04.21.